Precíz alap az adózásban!

A Precíz Mérleg története

A Precíz Mérleg sikertörténete 1998 decemberétől íródik. A tulajdonosok közül ketten (Pusztai Katalin, Szarvas Krisztina) vágtunk bele a szolgáltatások felépítésébe, pénzintézeti háttérrel, illetve könyvvizsgálói, mérlegképes könyvelői szakmai ismerettel a hátunk mögött.  Egyikünk könyvelőként dolgozott egy családi cégnél, másikunk pedig a pénzügyi szektorban tevékenykedett, így a tapasztalat rendelkezésre állt már induláskor is. Osztálytársak voltunk középiskolában és úgy gondoltuk, hogy tudásukat kamatoztatva, kiválóan tudjuk támogatni a cégeket működésükben, fejlődésükben. Így indult el a Precíz Mérleg Kft. működése. A név választása hűen tükrözi cégünk küldetését. A tulajdonosi körből az informatikai feladatok mellett pénzügyi területen is találtunk támogatót, így hamar összeállt minden a zavartalan és szakszerű munkához.

Eleinte vállaltuk a könyvelés mellett pályázatok és hitelkérelmek megírását is. Ezeket a tevékenységeket az idők során külsős szakértőkre bíztuk, hiszen igyekeztünk fókuszálni energiáinkat és képességeinket az alaptevékenységekre.

Eddig főként ajánlások útján fejlődtünk és fejlődünk ma is, de természetesen kívülről jövő megkeresésekre is nyitottak vagyunk.

Öt évente kellett költöznünk, mert mindig annyit növekedtünk létszámban, hogy nagyobb helyet kellett keresnünk. Jelenleg 18 fővel dolgozunk, csapatban és egységben. A fiatalok a lendületet, az idősebbek a tapasztalatukat teszik bele a közösbe. A kapcsolati tőkénk az erősségünk, hiszen legtöbb problémára, kihívásra van egy olyan szakértő, akihez biztosan fordulhatunk.

Ügyfeleink nagyon vegyesek, iparág , méret, vállalkozási forma szempontjából is. További előnyünk, a széles látókör, a tág iparági tapasztalat, a folyamatos fejlődés és tanulás igénye. Ügyfélkörünkben megtalálható orvosi vállalkozástól, ipari cégen át, mezőgazdasági, oktatási, egészségügyi tevékenységet folytató, kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó vállalkozás is. Az egyszemélyes EV-től a 4 milliárdos cégig, minden ügyfelünket a legjobb tudásunk szerint, magas szinten szolgálunk. A nagyobb cégeknél már fontosabb a gyors és friss információ, így az a nagyság már megköveteli a saját pénzügyes kollégát vagy pénzügyi osztályt. Ezekben az esetben mint külsős szem, mint külsős tanácsadó tudunk megjelenni, tehát segíteni ott is tudunk.

A pénzügyi szolgáltatások terén az egyik legfontosabb dolog a bizalom, ezért mi a személyes találkozásokra, megbeszélésekre nagy hangsúlyt fektetünk.
Új ügyfeleinkkel természetesen az első tanácsadói óra mindig ingyenes. A digitalizáció miatt nagyon sok folyamat egyszerűsödött és online térben megoldható,  de a pénzügyi tisztán látás érdekében célszerű személyes találkozók beiktatása is ügyféligényeknek megfelelően.
Nagyon sok alakuló céggel kerülünk kapcsolatba, ami szolgáltatásaink szempontjából ideális, hiszen így kezdetektől tudjuk őket segíteni, teljeskörű rálátásunk van és nincsenek korábbi tisztázandó tételek. Könyvelési díjainkat alap esetben havonta, és utólag számlázzuk ügyfeleink felé, a beszámoló elkészítésért plusz egy havi díj kerül felszámításra, az ezen a téren alakalmazott gyakorlatnak megfelelően.
Nem akarunk a legolcsóbb könyvelőiroda lenni, a minőségi munkát szakmailag képzett, felkészült munkatársakkal tudjuk elvégezni.